#magyar labdarúgó-válogatott
Kemény Dénes: Storck helyében már lemondtam volna
Sikerről, a szövetségi kapitányi munka kulisszatitkairól és a fociról is beszélt a pólóválogatott korábbi sikerkovácsa egy előadásban.
hvg.hu

Videó: Így hátrálnak meg Dzsudzsákék az őket kifütyülők elől
Ezt a meccset nem nagykörúti ünneplés, hanem füttykoncert követte. Most látni, hogyan tiltakoztak a válogatott játéka miatt a leghűségesebbek is.
hvg.hu

Storck: Nem álltak mögénk a drukkerek
Nagy nehezen kiszenvedte a győzelmet Feröer ellen a magyar labdarúgó-válogatott a Groupama Arénában, így harmadik lett világbajnoki selejtezőcsoportjában. A meccsen a közönség a szövetségi kapitány távozását követelte, és elmondta véleményét a csapat teljesítményéről is.
hvg.hu

Storck: Nem függhetünk egyetlen középcsatártól
Bernd Storck szerint a mostani világbajnoki sokkal nehezebb volt, mint az Eb-selejtezősorozat.
MTI

Épkézláb csatár nélkül a magyar válogatott
Keretet hirdetett Storck. Bödének és Ugrainak is csak két gólja van a szezonban. Fájó, hogy a keretbe csak egy Felcsúton focizó csillag került be.
hvg.hu

Storck ezekkel a légiósokkal tenné boldoggá a szurkolókat
Megnevezte az utolsó két világbajnoki selejtezőre készülő keret egy részét a szövetségi kapitány.
hvg.hu

Szalai még mindig nem harcra kész
A csatár sérülése miatt a Svájc és a Feröer-szigetek elleni világbajnoki selejtezőn sem játszik a magyar labdarúgó-válogatottban.
MTI

Mélypont felé közelít a fociválogatott
Az elmúlt hónaphoz képest további három hellyel csúszott lejjebb Bernd Storck együttese.
hvg.hu
1

-
hvg.hu
-
MTI
Storck: Jó úton jár a válogatott
A világbajnoki selejtezősorozat két hátralévő meccsén is olyan játékot ígér a szövetségi kapitány, amilyet a lettek és a portugálok ellen mutatott a csapata.
MTI

Priskin megkövette a lekönyökölt Pepét
A 30. perctől emberelőnyben játszott a portugál válogatott a vasárnap esti világbajnoki selejtezőn, miután Priskin Tamást a játékvezető könyöklésért azonnal, piros lappal kiállította.
hvg.hu

Megvan a győzelem: Magyarország-Lettország 3-1
A magyar válogatott hajtós meccsen, nagy akarással játszva győzött Kádár, Szalai és Dzsudzsák találataival.
hvg.hu

Storck bizakodó a magyar-lett előtt
A szövetségi kapitány elismerésnek veszi, hogy az andorrai kudarc ellenére telt ház lesz a meccsen.
MTI

Kleinheisler nélkül selejtez a válogatott
Sérülés miatt nem számíthat Kleinheisler Lászlóra a lettek és a portugálok elleni világbajnoki selejtezőmérkőzésen a labdarúgó válogatott szövetségi kapitánya.
MTI

Elárulta Storck, kik készülnek a lettek és a portugálok ellen
Hat ferencvárosi játékos került be a 26 fős keretbe.
MTI

Ha még kíváncsi Dzsudzsákékra, hétfőtől vehet jegyet a következő selejtezőre
Az andorrai fiaskó után Portugáliával játszik a magyar válogatott.
MTI

Brutális sérülést szenvedett a magyar válogatott védője
Guzmics Richárd semmire nem emlékszik az esetből.
hvg.hu

Semmire sem emlékszik sérüléséből Hajnal Tamás
Kedden elhagyhatja a kórházat Hajnal Tamás, a Ferencváros labdarúgója, aki vasárnap a Puskás Akadémia elleni bajnoki mérkőzésen szenvedett agyrázkódást.
hvg.hu

Orbán: Gyere haza, Dzsudzsák Balázs!
Kedélyes találkozón invitálta Magyarországra játszani a miniszterelnök a magyar válogatott csapatkapitányát. Azt mondta, nem érti, mit keres Dzsudzsák az araboknál.
hvg.hu

Iszonyú sokba kerül az andorrai égés
A FIFA-ranglistán várhatóan 24 hellyel kerül hátrébb a magyar válogatott.
hvg.hu
